SZENT SEBESTYÉN TEMPLOM - SZÉKESFEHÉRVÁR
A SZÉKESFEHÉRVÁRI FELSŐVÁROSI SZENT SEBESTYÉN FOGADALMI TEMPLOM ORGONÁJÁÉRT
KÖSZÖNTŐ Orgonatörténet Orgonatörténet Koncertek Koncertek Hangfelvételek Hangfelvételek Galéria Galéria Támogatás Támogatás Kapcsolat Kapcsolat
Források:  (A megemlékezések és a beszélgetés teljes terjedelmükben külön oldalakon olvashatók.)  1. Magyar Egyházzene VI (1998/1999) Katolikus kántorlapok 371-374.   „Feri bácsi” – Merczel György beszélgetése Gergely Ferenccel   2. Magyar Egyházzene V (1997/1998) 334-336. oldal   Enyedi Pál: In memoriam Gergely Ferenc (1914 – 1998) 3. Magyar Egyházzene IV (2007/2008) Katolikus kántorlapok 290-293.   Gergely Ferenc orgonaművész 1998. március 18-án hunyt el. (Ld. Magyar Egyházzene V (1997/1998) 334-335.   Göblyös Péternek, a Magyar Albert Schweitzer Társaság titkárának megemlékezése, mely elhangzott  1999. március 13-án az Egyetemi templomban, Bach János passiójának előadásakor.   4. Ruppert István megemlékezése Gergely Ferencről a Liszt Ferenc Zeneakadémia honlapján a „Nagy elődök”  oldalakon.  
In memoriam Gergely Ferenc (1914 - 1998)
Száz éve, 2014. szeptember 10-én Budapesten  született Gergely Ferenc orgonaművész, egyetemi  tanár, a pesti ferences templom orgonistája, a  Magyar Egyházzenei Társaság tagja, az egyik  legismertebb, s a legnagyobb tisztelettel körülvett  orgonista.
Így vall a kezdetekről a Magyar Egyházzene Katolikus kántorlapok 371-374. oldalán  megjelent, Merczel Györggyel folytatott beszélgetésében: „Családunkban két kántortanító is volt. Édesapám nem volt aktív muzsikus, de játszott  zongorán. Volt otthon zongoránk, de engem az orgona kezdettől jobban érdekelt. Ha  templomban orgonát hallottam, addig ki nem jöttem, míg el nem hallgatott. Később mondták,  ha orgonálni akarok, el kell kezdenem zongorát tanulni. Elég későn, 12 éves koromban kezdtem  el, de két év múlva már orgonát is tanultam Kopeczky Alajosnál.”   Zenei tanulmányait 1933 és 1942 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola  orgona főtanszakán és főiskolai énektanárképző szakán Zalánfy Aladár (orgona), Wehner Géza (zongora), Siklósi  Albert (zeneszerzés), valamint Harmath Artúr, Bárdos Lajos és Ádám Jenő tanítványaként végezte. Ezt követően  1940-ben és 1942-ben Lipcsében Günther Raminnál, 1948-ban Párizsban Olivier Messiaen-nál járt tanulmányúton.   „Voltam mesterkurzuson Lipcsében Günternél, a Tamás templom kántoránál! És hát Messiaen-nál! Az nagyon nagy  élményt jelentett. Még 1947-ben járt Budapesten kurzust tartani. Utána kimentem hozzá Párizsba, de nem tudtam  sokáig maradni. Pedig ő még ösztöndíjat is szerzett volna nekem, de a családom miatt – két gyermekem volt már –   kénytelen voltam hazajönni. Azért az az idő is nagyon nagy iskola volt.”   Kiterjedt pedagógiai tevékenységével orgonaművészek és kántorok generációit indította útnak pályájukon; 1943-69-ig a Nemzeti Zenede, majd a Zeneművészeti Szakiskola tanára, 1958-96-ig pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola  orgonatanára volt. „Sokáig nem neveztek ki ott (a Zeneművészeti Főiskolán) tanárrá. 21 évig óradíjasként dolgoztam. A munkámra  persze igényt tartottak, de haragudtak rám, hogy templomi orgonista voltam. Mondták, tagadjam le – mondtam,  kérem, nem lehet. Csak 1996-ban (!) kaptam státuszt, addig ott nem volt nyári fizetésem. Akkor aztán már egyetemi  tanárrá is kineveztek.”   A II. világháború után néhány évig, 1947-52-ig a pesti teológiai fakultáson az egyházzene megbízott előadójaként  tevékenykedett, közben 1950-től Werner Alajossal együtt kántorképző kurzust szervezett a rendházakból elűzött  szerzeteseknek. Az 1951-től hivatalosan is engedélyezett tanfolyamon élete végéig tanított. „1950-ben az Actio Catholica irodájában teljesen inkognitóban indítottuk a kántorképzőt, amikor a szerzetesrendeket  feloszlatták, hogy sok szerzetes legalább annyit tudjon harmóniumozni, hogy elmehessen kántornak.”   Pedagógiájára – a művészileg értékes középpontba helyezésén túl – nagyfokú nyitottság volt jellemző mind a  repertoár megválasztását, mint tanítványainak előadási stílusát illetően. Mindenkinek saját egyéni hangját engedte  kifejlődni, csupán a szélsőségeket igyekezett szeretettel nyesegetni. Egykori növendékei tanulmányaik befejezését  követően még hosszú évekig kérhették tanácsait művészi kérdésekben: mindig örömmel segített. Ugyanez a  nyitottság és kollegialitás nyilvánult meg abban, hogy a fővárosi orgonakoncertek, előadások, kurzusok szinte állandó  látogatója volt. Pedagógiai tevékenységének részeként több orgonaművet komponált Pécsi Sebestyén  1960-ban megjelent harmónium- és orgonaiskolája számára. 1961-ben hazai kiadásban  megjelentette Liszt tizenhárom orgonaművét, majd 1969-ben a „Magyar orgonazene”  sorozat III. kötetének szerkesztőjeként több kortárs szerző darabját. 1972-ben adta közre  Hans Klotz: „Az orgonáról” című ismeretterjesztő kötetének hazai vonatkozású adatokkal  kiegészített fordítását, 1994-ben pedig magyarországi orgonakrónikát készített, mely  azonban kéziratban maradt. Művészeti tervei szerint számos orgona épült, köztük a  székesfehérvári Szent Sebestyén templom orgonája is, ez 1955 óta félkészen várja a teljes  megépítést. Hangversenyein széles repertoár volt hallható. Bár a darabokat minden stílusban biztos  ízléssel és formálókészséggel, szuggesztív előadásban szólaltatta meg, hallgatóságát  többnyire különösen választékos, színes regisztrálásával és koncertjei végén szinte  elmaradhatatlan rögtönzéseivel ragadta meg. Maradandó értéket keresvén csalhatatlan  biztonsággal tájékozódott a kortárs zenében, így Olivier Messiaen orgonaművészetének első hazai apostolát tisztelhettük benne. Gergely Ferenc egyike volt azon nem túl sok orgonaművésznek, aki Bach összes orgonaművét műsoron tartotta, sőt,  átiratai révén még gazdagította is azokat. 1950-ben nyolc hangversenyből álló sorozatban adta elő Bach  orgonaműveit, és ez azokban az ötvenes években nem volt veszélytelen vállalkozás. Még reálgimnáziumi tanulóként, 1931-ben kezdte meg zenei szolgálatát a pesti ferences templomban, melyet  karnagyként 1948-ig, orgonistaként élete végéig ellátott. A Merczel-interjúban így mesél az első ferences templomi orgonista évekről:   „Gyermekkoromtól jártam ide, rendszeresen fölkéredzkedtem a kórusra. Eleinte csak néztem megboldogult elődöm,  Richter Géza munkáját; ellestem tőle, amit lehetett. Mikor 35 évesen hirtelen meghalt, én helyettesítettem, hiszen én  itt akkor már szinte itthon voltam, ismertem a helyi szokásokat, az orgonát, a kórust. Persze rögtön kiírták a  pályázatot az állásra. 44-en pályáztak! Nekem eszembe sem jutott pályázni, hisz 16 éves voltam. Szép új orgona volt  itt akkor; ’26-ban megnagyobbították. A sok pályázó nem nagyon tudott eligazodni rajta. Látták a ferencesek, hogy én  igen, hát megkérdezték, hogy elvállalnám-e? Hát elvállaltam! Persze zavarban voltam és szégyelltem magamat, mert  komoly nevek is pályáztak. Igaz, olcsóbb is volt engem alkalmazni akkor a gazdasági válság idején. (…) Elődöm még  1924-ben alapított itt egy férfikart. Vegyeskar nem lehetett, mert rendi templom lévén a kóruson is klauzúra volt.  „Kandalárdának” hívtak minket. (…) Szerencsére már ismertek engem. Bár először néztek egy nagyot, mert egy-két  éve még gyerekként kergettem itt a galambokat… De mellém álltak és ez nagy szerencse volt. Eleinte nem is tudtam,  hova legyek, mert nagyon nagy feladat volt.”   „A gimnáziumban magántanuló lettem, mert minden reggel 8-kor itt orgonás mise volt. Az osztályfőnököm  nehezményezte is: - Nehogy aztán részeges kántor legyen belőled!”   A ferences templomi szolgálat mellett hosszú évekig más templomokban is orgonált, 1936-40-ig a Terézvárosi  plébániatemplomban, 1940-58-ig az Egyetemi templomban, 1947-50-ig pedig a Dohány utcai zsinagógában.   „A zsinagógában mindig keresztény orgonistát alkalmaznak, mert az fizikai munkának számít. A kántor természetesen  zsidó. (..) Ez péntek esti és szombati elfoglaltság. Előbb is jártam oda tanárom, Wehner Géza miatt, úgyhogy  ismertem a liturgiájukat. Elég komplikált, sokat kell rögtönözni és a kántor énekét kísérni, imitálva, amit énekel.”   „A ferenceseknél 9-kor volt a nagymise, a Terézben 10-kor. Itt ¾ 10-kor végeztem. Mert a prédikációt akkor még a  mise után mondták. Már várt a taxi, és úgy mentem át a Terézbe. Elég izgalmas volt!”   A Teréz-templom kottatárában lapult sokáig egy 1936-os dátummal megjelölt fotóalbum. Ez arról árulkodott, hogy  Frankfurtban lépett fel a Teréz-templom kórusa Gergely Ferenc orgonakíséretével. „Műsorunkon szerepelt Liszt: Nyolc boldogság, Harmat: 150. zsoltár, Bárdos: Libera me. Az frenetikus sikert aratott.  Egyébként Bárdos is jött velünk, de ő a saját költségén utazott. Énekeltük Kodálytól a Jézus és a kufárokat is, azt mi  mutattuk be külföldön először! Megvan német szöveggel is, de mi magyarul énekeltünk. Óriási sikerünk volt! A német  egyházzenei ízlés akkor erősen Hindemith-stílusú volt, így mi magyarok egy egészen különleges színt jelentettünk ott.  Azt mondták, hogy a magyarok megmutatták, hogy milyennek kell lennie az új egyházzenének.”   Improvizáló- és regisztráló-művészete a liturgiában talált igazi termékeny talajra, az ünnepek jellegéhez, az egyes  énekek karakteréhez kapcsolódóan teljességében ott bontakozhatott ki. Templomi szolgálata hitvallása is volt egyben, melyhez politikai korszakoktól függetlenül ragaszkodott. Nemcsak szolgálati helyét, a pesti ferences templomot  szerette – melynek egykor Liszt Ferenc is gyakori látogatója volt, s ezért a nagy zeneszerző műveinek  megszólaltatásával annak emlékét igyekezett ápolni – , hanem vonzódott a ferences szellemiséghez is. Mihelyt  tehette, 1991-ben a ferences harmadrendbe kérte felvételét. „Látogatott templom volt, szép zenei élettel. Korábban még Liszt Ferenc is járt oda  rorátéra, mikor a Sugárúton lakott. Lámpással jöttek még akkoriban az emberek a  hajnali misére. Liszt egyszer ottfelejtette a lámpását, sokáig őrizték a sekrestyében.  1945-ben tűnt el.” Tevékenységéért több világi kitüntetésben részesült (1958 – Liszt-díj III. fokozat, 1974  – Munka Érdemrend ezüst fokozat, 1981 – érdemes művész, 1984 – Munka Érdemrend  arany fokozat, 1992 – Liszt-díj, 1994 – Kossuth-díj), 1989-ben pedig II. János Pál  pápától megkapta a „Nagy Szent Gergely Rend civil osztályának lovagja” címet.   Művészetét a határokon túl is elismerték, számos európai országban és Kanadában  hangversenyezett, rangos nemzetközi versenyek zsűrijének volt gyakori tagja. „Jártam Kanadában is, a németeknél, Finnországban, Svédországban… A párizsi Notre  Dame-ban is adtam koncertet 1970-ben. Oda Cochereau hívott meg. Jó barátságban  voltunk. Néhányszor ő is járt itt. (…) Még a Szovjetunióban is jártam! Moszkvában  nem, ott templomi orgona nincs is, csak a baptistáknál és a zsinagógákban.  Kazanyban voltam, meg Bakuban és Jerevánban az örményeknél.”   „1990 óta új, nagyon szépen sikerült mechanikus traktúrájú orgona szól templomunkban. A legkülönbözőbb időket  átéltem itt, különböző vezetőkkel. Amíg Isten engedi, folytatom…”   Hét évtizeden át, 84 éves koráig szólt keze és lába alatt az orgona. Végakaratának megfelelően a pesti ferences  templom kriptájában nyugszik.   Dr. Göblyös Péter, a Magyar Albert Schweitzer Társaság titkára az alábbi gondolatokkal zárta megemlékezését, mely  elhangzott még 1999. március 13-án az Egyetemi templomban, Bach János passiójának előadásakor, Gergely Ferenc  halálának első évfordulóján: „(…) ő valóban az orgona poétája volt, az ORGONA poétája, az orgona POÉTÁJA. Talán magára a költőre, Juhász  Gyulára sem érvényesek annyira a sorok, melyekkel emlékezésemet zárom, mint Gergely Ferencre, hiszen ezek a  sorok így hangzanak: Valahol lennie kell egy orgonának, Melyen egyszer majd befejezhetem A dallamot, mely itt halálba bágyadt,  S amely az életem nekem!”  Gergely Ferenc jeles orgonaművész tanítványa, Ruppert István többek között ezekkel a gondolatokkal emlékezik mestere emberi nagyságára: „Nehéz írni olyan emberekről, akiket nem tudunk skatulyába zárni. (…) Valahol  gyermek maradt szívében, aki mindig hisz a másik emberben lakozó jóban, s könnyen  felejti el a bántót és rosszat. Ő az összebékítés embere volt, de tőle minden sarkított  és egyféle igazság messze volt. (…) Mit tanulhattunk tőle? Legfőképpen a zene, a zenélés, az istentiszteleti szolgálat  szeretetét, az egyéni alkotó elképzelés létjogosultságát. A hivatás állhatatosságát, a  kollégák megbecsülését. (…) Európa szinte minden jelentős orgonistatanára barátjának nevezhette őt barátságos, szellemes és szórakoztató természete miatt. Napjaink  forgatagában, erőszakossá vált világában néha azt mondhatnánk: ilyen ember talán nincs is. Akik ismertük őt,  mondhatjuk, ő ilyen volt, élte és mutatta az evangéliumi szeretetet.” Göblyös Péter szerint ahogy Kazantzakisz Albert Schweitzert „korunk Assisi Szent Ferencének” nevezte, mi is joggal  állapíthatjuk meg: Gergely Ferenc „hősi fokon gyakorolta az erényt”. Vélhetően az utolsó közéleti szereplése volt  1997-ben az Albert Schweitzer Társaság fennállásának tizedik évfordulóján rendezett ünnepi összejövetelen  megtartott előadása „Mit jelent számunkra Albert Schweitzer?” címmel, melynek végén a Prohászka-idézet, mellyel  tanúságtételét befejezte, számunkra küldött utolsó üzeneteként is felfogható: „Hiszek a szeretet végső győzelmében.” A Gergely Ferenc emlékév (2014) jeles koncertjeiből:   A Gergely Ferenc-emlékkoncertek csúcspontjaként szeptember 10-13. között négy, elmélkedésekkel egybekötött  zenés áhítattal emlékeztek a száz éve született orgonistára. Születésnapján, szeptember 10-én a Zeneakadémia  orgona tanszakának tanárai és hallgatói – Ella István, Elekes Zsuzsa, Ruppert István, Pálúr János és Mészáros Zsolt  Máté – zenéltek. Másnap a pesti ferencesek 1991-ben átadott új orgonájának két, még élő tervezője, Hajdók Judit és  Sirák Péter ad koncertet. A hangversennyel egyben tervezőtársuk, Baróti István orgonaművész emléke előtt is  tisztelegtek, aki ennek a felkérésnek már nem tudott eleget tenni. Az orgona negyedik tervezője Gergely Ferenc volt.  Szeptember 12-én az orgonista egykori növendékei, Varga Petra, Hock Bertalan és Finta Gergely tartottak zenés  áhítatot, a megemlékezés zárónapján pedig a belvárosi ferences templom és a belvárosi plébániatemplom orgonistái,  Kecskés Mónika, Deák László és Virágh András adtak hangversenyt. A Gergely Ferenc-emlékév záróhangversenyét  Deák László orgonaművész adta november 22-én.